Kövessen minket a Facebook-on! Kövessen minket a Twitter-en!
Látogassa meg blogunkat!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Az Ön neve: Az Ön e-mail címe:

Bacilusgazda szúnyogokkal a malária ellen

2013.05.10.A szúnyogok közismerten veszélyes - nem ritkán halálos kimenetelű - fertőzések terjesztői: egy új kutatás fényében mindazonáltal bacilusgazdaként hatékonyan be is vethetők olyan járványok ellen, mint a malária.

A Michigani Állami Egyetemen végrehajtott kísérletek során a kutatók kimutatták, hogy megfékezhető a szúnyogok által az emberek körében terjesztett maláriafertőzés, ha a rovarokba a Wolbachia nemzetségbe tartozó baktériumokat ültetnek. Tulajdonképpen a szóban forgó baktériumok egyfajta vakcinaként fejtik ki hatásukat a szúnyogok szervezetében, megvédve azokat a maláriaparazitáktól.

Az eljárás segítségével meggátolható lenne, hogy a szúnyogok átadják az embereknek a malária kórokozóit, amelyek 2010-ben 219 millió embert fertőztek meg világszerte. A fertőzések 660 ezer halálesettel jártak.

Zhiyong Xi, az egyetem mikrobiológiai és molekulagenetikai professzora a Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban megemlítette, hogy a Wolbachia baktériumok hadba vetésével voltaképpen már két évtizede próbálkoznak. "Most először azonban bizonyítani is tudtuk, hogy a baktériumok stabilan beültethetők kulcsfontosságú szerepet játszó maláriahordozókba" - húzta alá.

Csapatával sikeresen demonstrálta, hogy a Wolbachia-baktériumokkal "fertőzött" szúnyogok bacilusgazdaként képesek az egész állományban szétteríteni a kiválasztott baktériumokat. A kísérletek második szakaszában pedig feltárták, hogy a baktériumok megakadályozzák a rovarokat abban, hogy továbbadják a maláriaparazitákat az embereknek.

"A cél érdekében kifejlesztettünk egy Wolbachia-fertőzést hordozó szúnyogcsaládot, majd betelepítettünk őket egy nem fertőzött állományba. A procedúrát többször megismételve olyan populációt sikerült kialakítanunk, amelyben döntő többségbe kerültek a bacilusgazdák" - magyarázta Xi.

A tanulmány szerint az eredmény szempontjából lényeges mozzanat volt a megfelelő Wolbachia baktériumfajták (wAlbB) kiválasztása és a szúnyogembriókba való beültetése. Több ezer lárván alkalmazták az eljárást.

A michigani professzor hasonló módszerrel vetette be a Wolbachia baktériumokat egy másik trópusi betegség, a dengue-láz ellen is. Munkája nagymértékben hozzájárult az utóbbi betegség felszámolására indított "baktériumalapú stratégia" kidolgozásához. (http://www.sciencedaily.com/releases/2013/05/130509142106.htm)

forrás: MTI

« vissza a biotechnológia híreire